Megközelítés
A város két pontján vannak az ELC-nek tantermei:
II. kerületi tantermeink
Az International Business School-ban (IBS), a Tárogató út 2-4. szám alatt találja, ami a Hűvösvölgyi út alján, a Pasaréti tér és a Budagyöngye bevásárló központ közelében van.
XII. kerület
A 12. kerületben a Hegyalja út és Fürj utca sarkánál, 5 perc sétára a MOM bevásárlóközponttól.
Megjegyzés: kattintson a Google Mapre, hogy lássa, hol vannak iskoláink
Vélemények
„Már évek óta mondjuk, hogy ez a típusú oktatási szolgáltatás hiányzik a magyarországi palettáról.” Mark Davies, egy nemzetközi iskola megbízott igazgatója Budapesten
„Az, hogy az ELC nagy figyelmet fordít arra, hogy tanári karát jól képzett és tapasztalt tanárokból állítsa össze, nagy hatással lesz a gyermekek előre haladására.” David Clapp, a Britannica volt igazgatója és a British International School Budapest (BISB) csoportvezetője
„Victor kíváló tanár, akinek veleszületett érzéke van a tanításhoz. Mind az ő, mind az egész iskola hozzáállása az angol tanításhoz valóban értékessé teszi az ELC jelenlétét Magyarországon.” Páll Kinga, a 6 éves Beni édesanyja.
„Alig pár hónap elteltével máris olyan eredményt értek el az ELC tanárai, ami minden várakozásomat felülmúlta. Hanna a környékbeli magyar iskola hosszú tanórái után is örömmel jár az ELC tanóráira. Soha nem akart egyetlen órát sem elmulasztani az ELC-nél, mivel élvezi az angol órákat.” Bővebben Kiss Katalin, egy édesanya
Gyermek angol nyári tábor nyelvoktatás nyelvtanfolyam nyelvtanulás anyanyelvi tanároktól
Gyermeke elegendő angol nyelvoktatásban részesül?
- Gyermek angol nyári tábor, nyelvoktatás és nyelvtanulás anyanyelvi tanároktól
- Csak most kezdett gyermeke angolul tanulni, és szeretné, ha gyorsabban haladna tanulmányaiban, mint a hagyományos angol tanórák során a gyerekek többsége?
- Gyermeke beszél angolul, de az iskolának, ahová jár, nem elég intenzív az angol nyelvi programja?
- Gyermeke magyar iskolába jár, de egy másik angol tannyelvű iskolában vagy óvodában korábban már tanult angolt?
- Külföldön éltek, és gyermekei beszélnek angolul, de a jelenlegi iskolájukban nincs elegendő angolóra?
- Az egyik szülő anyanyelve az angol, de gyermekük nem angol tannyelvű iskolába jár?
Az Angol Nyelvoktató Központ (English Learning Centre), az ELC megtanítja a gyermekeket angolul írni, olvasni és beszélni. Az ELC diákjai között van aki egyáltalán nem tud angolul, és vannak olyanok, akik már beszélnek valamennyire angolul, de nem angol tannyelvű iskolába járnak. Központunk megfelelő képesítéssel és tapasztalattal rendelkező tanárai mindannyian angol anyanyelvűek, és oktatói munkájuk során az angol Nemzeti Alaptantervet használják. Az ELC a Írás-Olvasás Programot kínálja azoknak a gyerekeknek, akik már beszélnek angolul és ismerik az alapvető hangokat és betű kombinációkat. Az ELC egy Alapozó Programot is kínál azoknak a gyerekeknek, akik még nem érték el az Írás-Olvasás Program szintjét. A tanfolyami órákat minden nap 14.00 és 18.00 óra között tartjuk a II. és XII. kerületben található tantermeinkben. Az ELC számos speciális programot is ajánl más iskolák és óvodák számára. Gyermek angol nyári tábor
Mi a legjobb tantervet állítjuk össze gyermekének
A gyermek tudásának felmérése »
Tanterv és oktatási területek »
Tanári karunk és a legújabb IT oktatási eszközök
Az ELC tanári karának minden tagja angol anyanyelvű, és szakirányú tanári képesítéssel rendelkezik. Mindegyikük jelentős oktatási tapasztalatot szerzett már a nemzetközi tanulók angol nyelvtudásának fejlesztése terén. Ezt a tapasztalatot többnyire a legjobb budapesti angol tannyelvű nemzetközi iskolákban szerezték vagy oylan gyerekek tanítása során, akik nemzetközi iskolába járnak, de kiegészítő angol oktatásra van szükségük a nyelvtanulásban. Az ELC teljes mértékben támogatja tanárainak folyamatos továbbképzését, szakmai fejlesztését. Gyakran a legjobb hírű nemzetközi iskolákban nyertek tapasztalatot, ahol nem angol anyanyelvű gyerekeket tanítottak angolra. Az ELC tanárai között egyetemi diplomával rendelkező mellett Magiszter diplomás, rendkívül gazdag munkatapasztalattal rendelkező tanár is található. Az ELC továbbképzésüket minden eszközzel támogatja.
Iskolánk a legújabb technológiát és segédanyagokat használja, amelyek nem csak megkönnyítik a tanulás folyamatát, hanem színes és játékos környezetet teremtenek hozzá. iPad-et, interaktív táblát, E-könyveket és számos letölthető, a tanulást elősegítő számítógépes programot használunk.

Jelentkezés
Forduljon hozzánk bizalommal gyermekének szintfelmérése ügyében, hogy céljai eléréséhez a lehető legjobb programot ajánlhassuk Önnek!
Blog/Hírek
Nemsokára Bécsben is megnyílik az ELC
A jelenlegi tervek szerint 2012 szeptemberétől Bécsben is megnyílik több
osztályteremmel az ELC. Az oktatási program nagyon hasonló lesz. A részletekről a
www.englishschool.at weboldalon tájékozódhat.
Angol tanár - Sally Willmett
Sally szakképzett általános iskolai tanár, diplomáját - Bachelor of Education (Primary) – a Queensland University-ben szerezte. Hat éves általános iskolai tanítási tapasztalatot Ausztráliában és Angliában szerzett. Sally lakhelye Brisbane, de az utóbbi 2 évet Londonban töltötte. Üdvözöljük Sally-t az ELC tanárai között.
Angol nyelvű oldalunk:
ELC - English Learning Centre
Angol nyári tábor:
english school children learning teaching teacher teachers programme centre child native schools speaking budapest speak read cours british tanár tanítás write tanfolyam tanfolyamok nyelvtanfolyam nyelvtanfolyamok nyári oktatás óvodásoknak angol nyelviskola nyelv gyerek gyerekangol gyerekeknek gyermek gyermekeknek tábor






